2016. május 21., szombat

Simon és Ethel




Kép forrása
Az ihlet ezúttal egy jópofa, mondanivalóval és kedves humorral fűszerezett filmtől ragadt rám. Remélem kedvet kaptok a történetem elolvasásához, és a filmhez egyaránt! Mindkettőt ajánlom! :)


A kedvesen bohókás, fura, de szerethető figurák is legyenek veletek,
Miamona




2016. május 7., szombat

Van valami a levegőben



Kép forrása: pinterest

Az eddig közzétett írásaim tükrözik nagyjából, hogy milyen stílus, téma és hangulat szokott általában kijönni belőlem, de olykor bizony előfordul, hogy még saját magamat,  – nem beszélve környezetemről –  is sikerül meglepnem. Nem is kicsit! Tudom, azt mondják, hogy a közvetlen család, legjobb barátok nem jó véleményformálók, mert az elfogultságuk miatt hajlamosak a túlzásra, mindkét irányba, de mivel nem mindig van kéznél más fajta forrás, én gyakran fordulok például páromhoz. Nos, a következő írásnál, ha az ő olvasás utána arckifejezésére hagyatkozom, és csak arra, akkor aggódni kezdek hogyan, miért folytak ki a szavak pont e formában az ujjaimból, és nagyon mélyre temetem a fiókban... :)
Én azonban, úgy érzem, hogy valahol ez is én vagyok. Ez a történet is azt akarta, hogy elmondják. Hogy miért pont engem választott gazdájául... Talán pont azért, hogy merjek olykor  jobban kilépkedni a pihe-puha, otthonos határaimon és komfortzónámon kívülre.
Azt pedig már tudjuk, hogy az ihlet bárhonnan, de tényleg, akárhonnan jöhet. Nos, nekem ezúttal a Halott pénz szállította házhoz egy daluk refrénjének formájában. Higgyétek el, nálam jobban senki nem volt meglepődve ezen! :)
De ha már így esett, gondoltam megosztom veletek, aztán kezdtek vele, amit akartok, amit tudtok! :))
Fogadjátok szeretettel ezt a kis elborult szösszenetet is, amelyet ezúttal férfi olvasóknak is ajánlok!

A testrészeitek legyenek veletek,
Miamona

2016. május 1., vasárnap

Sárkánybarlang




Anyák napja alkalmából, gondoljunk a nagymamákra is! :)


Kép forrása: google


Sárkánybarlang


Sárkánybarlang. Így hívja Apa a Nagyi lakását. Már a lépcsőházban hangosan sóhajtozva dörmögi magában, Üdv, a sárkánybarlangban. Sokáig nagyon féltem, de nem mertem mondani neki. Egyszer elromlott a lift, és gyalog kellett felmennünk a negyedikre. Minden fordulóban rettegve vártam, mikor ugranak ránk a sárkányok, zöld, nyálkás pikkelyes torkukból tűzpiros lángot okádva. Aztán Anna elmagyarázta, hogy nincsenek sárkányok, és Apa csak viccel, és ne is törődjek vele. Anna nem az anyukám. Pedig mindenki azt hiszi. De az igazság, hogy az anyukám meghalt, amikor én még nagyon kicsi voltam. Most Annával és Apával élek, de hétvégente meglátogatjuk a Nagyit, aki egyedül lakik a sárkánybarlangban.

2016. április 10., vasárnap

Barát



Kép: Pinterest
Nagyon szeretem a kisfilmeket, főleg az animációsokat. Majdhogynem az összes Pixar a kedvencem, de időről időre akadnak új felfedezettek is. Nem olyan régen bukkantam például erre a kis gyöngyszemre, ami, bár, ha az ember gondolkozva fog neki, kitalálható mire megy ki, de én azt mondom, az ilyennek az ember ne fogjon neki gondolkodva, csak nyitott szemmel és szívvel! Belőlem kicsalt pár könnycseppet. Egyszerű, nem szájbarágós, nem demagóg, mégis egyedi és hatásos. Erről a kisfilmről jutott eszembe egy korábbi írásom, amit részben egy film ihletett: Irány a Missississippi, én legalábbis ezzel a címmel ismertem. Az r-betűs kór nálam kikapcsolódáskor általában tabu, legalábbis nagyon ritkán vagyok hajlandó ebben a témában olvasni és filmet nézni, írni sem nagyon. Egy azonban az én tollamból is, jobban mondva billentyűzetemből kiszökött, mert olykor rájövök, hogy az ilyen történetek adnak is, nem csak elvesznek. Főleg adnak. Fogadjátok hát szeretettel egy Barátság történetét. 


Az írott szó és a nevetőráncok mellett, az őszinte könnyek, barátok és kishajók is legyenek veletek,
Miamona


2016. április 3., vasárnap

A lakatokat levágják, ugye?!



Azon szerencsések közé tartozom, akik elmondhatják; van egy lakatom Párizsban. Legalábbis volt... A Pont des Arts hídon, a többi, roskadozó lakat mellett. A szerelem városában. Aztán egyik nap, már nem is emlékszem milyen csatornán, de hallottam vagy láttam, hogy a lakatokat levágják, mert veszélybe került miattuk a híd. Nem bírja el azt a sok szerelmet... :-) Megértem, de akkor egy pillanatra szíven ütött, és beugrott egy kép, ahogy valaki minden éjjel vagdossa a lakatokat, hogy másnap újak kerülhessenek a helyükre. Szerelmet a szerelemért... És bár a valóságban nem így van, hanem, ha jól tudom, tilos lakatolni, én ennél a vonulatnál maradtam. Ez a történet (még) nem a lakat vagdosóról szól, de már ő is formálódik bennem, mert érdekes alak lehet. Addig is fogadjatok szeretettel egy nem éppen klasszikus, rózsaszín szerelmes történetet. Mert az élet ilyeneket is ír. Ilyeneket főleg...

Az írott szó mellett, a lakatok és Párizs legyen veletek, 
Miamona



2016. március 27., vasárnap

Közös vonás



Kép forrása
Húsvéti történetem (még) nincs, ám a szomorú, szívettépő, gyermekszemmel láttatott felnőttvilág mellett még, az olykor szánk szélére mosolyt csaló esendő életek, azon belül pedig férfi-nő kutya-macska harca, világa, élete is érdekel, és sokszor szolgál témául irkálásomhoz. 

Csak úgy, mint az alábbi kis szösszenetemben, melyet bevallom, roppant szórakoztatónak tartottam megírni. Remélem egy röpke kikacsintás erejéig titeket is elszórakoztat... Komolyan venni  mindent szabad, de semmit nem muszáj! ;-) 

Az írott szó, valamint az egymáson és magunkon nevetni tudás generálta szemkörnyéki ráncok is legyenek veletek,
Miamona

2016. március 18., péntek

Ha sírni látod a bohócot…



Kép forrása: Pinterest
Azt hiszem, rögtön, itt az elején eljött az ideje, hogy megvillantsam mi is az, amit a kedves olvasó leginkább kaphat nálam... Kedvelem, és olykor igénylem én is a vidám, derűs, minden jó, ha a vége jó történeteket, de mint ahogy olvasni is a hasonló stílusú, témájú könyveket szeretem leginkább, írásban is ez az, ami a legközelebb áll hozzám. A szomorú, sokszor szívet tépő, kegyetlen felnőttvilág, sokszor egy-egy ártatlanul szenvedő gyermekszempáron át.
Nincs szükség analízisre a gyermekkoromat illetően... Mindenkinek megvannak a maga személyes tragédiái, de nem ezért "szeretem" az ilyen történeteket. Hanem az apró rezdülésekért, tiszta, őszinte érzésekért, gondolatokért. Történettöredékeimmel nem komplett sorsokat szeretnék elmesélni, nem kész életeket, teljes tükröt tartani, csupán egy-egy törött szilánkot, post-it fecnit fellebbenteni, amelyen lehet, hogy csak egyetlen szót, gondolatot, érzést, hangulatot találunk, ami megadja a választ vagy éppen még több kérdést vet fel. És ahol akár olykor a befejezés tőlünk is függ...  
Az ihlet pedig bárhonnan jöhet. A következő szösszenetnél épp egy dalból érkezett. Fogadjátok szeretettel! 


A  vidám mellett a szomorú történetek is legyenek veletek,
Miamona